2017. július hónap bejegyzései

IV. Cáki – Velemi Ifjúsági Tűzoltó Tábor

Negyedik alkalommal rendezzük meg a velemi tűzoltókkal közösen az ifjúsági tűzoltó táborunkat napközis jelleggel 2017. július 31. és augusztus 4. között. Ezúttal helyszínül a velemi tűzoltószertár szolgál.

A táborunk célja, hogy a gyermekek játékos és szórakoztató módon megismerkedjenek a tűzoltók és társszerveik munkájával, felszereléseivel, azok működésével, használatával, a korábban megszerzett tűzoltó ismereteiket elmélyítsék. Megtanulják a veszélyforrások, veszélyhelyzetek felismerését, azok kezelését az életkori sajátosságaiknak megfelelően. Ezeken felül a felelősség tudatos magatartásra, a közösségi gondolkodásra, az egymás iránti tiszteletre is nevelni kívánjuk őket.

Elsősorban 7 és 14 év közötti gyermekek jelentkezését várjuk, de lehetőséget biztosítunk fiatalabb gyerkőcök részvételére is, akár a tábor teljes időtartamára, vagy csak bizonyos programokon.

A gyermekek részére rajz, kézműves és helyismereti foglakozásokat, túrát, tűzoltó olimpiát, bemutatókat, elsősegélynyújtási oktatást, kerékpáros ügyességi versenyt és egyéb hasznos és szórakoztató programokat tartunk más társszervek (Honvédség, Rendőrség, stb.) közreműködésével.

A táborozó gyermekek részére egyszeri főétkezést biztosítunk helyben, továbbá folyamatos frissítő áll majd rendelkezésre különböző meglepetésekkel (fagylalt, jégkrém, gyümölcs, stb.).

IV. Cáki – Velemi Ifjúsági Tűzoltó Tábor bővebben…